, , , , , ,

Karácsonyi kaktusz

4900 Ft

Szépséges kaktuszunk, mely a szeretet ünnepére teljesen virágba borul. A karácsonyi kaktusz Brazília hegyvidékéről, a csapadékban gazdag őserdőkből származik, ahol a fák ágain él. A piros minden árnyalatában pompázó, igen mutatós virágai a levéltagok csúcsán bomlanak ki.

Világos, de nem napsütötte helyet kíván, tehát a szó szoros értelmében ablakhoz közeli növény! A virágzás optimális hőmérséklete 14-16 fok.

Nagyon érzékeny az öntözésre. Nem szabad megengedni, hogy a földje kiszáradjon, de az is hátrányos számára, ha túlöntözik.

Nagyon fontos, hogy ne változtassuk a növény helyét, mert az elmozdított cserép más irányból kapja a fényt és ezért hajlamos eldobni a virágbimbóit. Hasonló következményekkel jár a túlságosan száraz és meleg levegőjű helyiség is.

Elvirágzás után a karácsonyi kaktuszt kissé vissza lehet vágni. A lemetszett hajtások alkalmasak a növény szaporítására is, mert, ha ezeket tőzeges homok keverékével megtöltött cserépbe ültetjük, akkor gyorsan és biztonságosan meggyökeresednek.

A növény szaporítható az érett magjainak elvetésével, sőt oltani is lehet és így törzses fácska nevelhető belőle.

Elfogyott

Szeretettel készítve

Szeretettel és odafigyeléssel készült igazi Fleron terméket vásárolsz.
Köszönjük, hogy megtisztelsz minket bizalmaddal. Virágosan szebb az élet! 

Ajándék!

A megrendelt virágcsokrok mellé a kísérőkártyát ajándékba adjuk! Pénztárnál biztosítunk lehetőséget (megjegyzés rovat) arra, hogy megadd a kártyára írandó szöveget.

Házhozszállítás

Fleron Virágfutárunk ingyenesen szállít Dunaújváros területén, vidéki szállítási költségekről bővebb információt a Virágfutár odalon érhetsz el!

Magyar webshop

Magyar ügyfélszolgálat és készlet. Megbízható fizetési felület. Vásárlásoddal 100%-ban hazai magyar vállalkozást támogatsz! 

Bankkártyás fizetés

Könnyen kezelhető, megbízható, professzionális ügyfélbarát fizetési felület.

Gondos csomagolás

Minden esetben gondoskodó kezek által készülnek a csomagolások is. Tökéletesen odafigyelünk arra, hogy a választott termék ne sérüljön meg a szállítás közben.

100% Garancia

Sérülten érkezett a termék? 3 napig kérdés nélküli garanciát vállalunk rá! Kivételt képeznek az élő virágokból készített csokraink illetve termékeink.

Kérdéseid esetén

Amennyiben bármilyen kérdésed merülne fel, kérjük keress minket

Shopping Cart
Call Now Button