Májuskosár

Mi is az a májuskosár? Nem is hallottatok még róla? 

Talán azért nem ismerjük igazán, mert ez a gyönyörű néphagyomány az utóbbi években igencsak feledésbe merült. Magyarország észak-keleti régiójában, valamint vidéken, ahol fontos szempont a tradíciók életben tartása nagyobb eséllyel találkozhatunk ezzel az udvarlási formával.

De ne szaladjunk ennyire előre. Induljunk tehát a májusfától. Erről már bizonyosan hallottatok!

Május elseje a fiatalság tavaszi örömünnepe. A májusfa, vagy a zöld ág a természet újjászületésének a szimbóluma, mindemellett az udvarlási szándék bizonyítéka, s egyben szerelmi ajándék is.

A hagyomány szerint a csoportba verődött fiatal legények a májfát április 30-ról május 1-re virradóra, az éj leple alatt vagy kora hajnalban közös erővel cipelték a lányos házhoz. Ez egy magasabb, sudár fa volt, melyet csaknem teljesen lombtalanítottak, és a kerítéshez rögzítették, vagy beásták a földbe, hogy ne dőljön el. Ezután színes szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral díszítették fel. Korábbi történetekből kiderül, hogy régen egy ruhát is akasztottak a fára és ha másnap a kiszemelt lány abban jelent meg, akkor elfogadta az udvarlást.

A lányok is izgatottan várták ezt  a napot, mert büszén viselték, amikor egy szép májusfa díszelgett a kertjükben. Az egész falu tudott erről, s mindenki irigykedett rájuk.

A 30′-as években kezdett elterjedni a modern kor májusfája, a Májuskosár. Egy csodás szerelmi virágos üzenet, egy Szerelem Virág Ajándék, mely párhuzamosan fut a májusfa állítással. 

A kosár átadása a komolyabb kapcsolatok szimbólumává vált. Színei alapján látható volt, hogy a kapcsolat épp milyen „fázisban” van.  

A színek jelentése:

  • fehér: a férjhezmenetel szimbóluma – az a menyasszony kapja, akinek az adott évben esküvője lesz
  • rózsaszín: az egészen komoly tartós kapcsolatot jelképezi
  • sárga-narancssárga: apa-lánya szerelem – állíthatjuk, hogy a legnagyobb, – apukák ajándékozzák saját kislányuknak
  • zöld: a friss kapcsolatot jelzi
  • kék: az igaz barátság jelképe

A változatosság kedvéért, az egyhangúságot elkerülve, ha nem erősen ragaszkodunk a hagyományokhoz, akkor egyéb más tavaszi színeket is használhatunk.

A májuskosárról fontos tudnunk, hogy füles kosár, s nem cserepes növények összeültetése, hanem többféle cserepes növény kosárba helyezése, ideiglenes összeállítása. Melyet célszerű úgy összeválogatni, hogy egyforma gondozást igényeljenek, tartósak legyenek. A legnépszerűbb cserepesvirágok, amiket használunk: Hortenzia, Azálea, Orchidea.

A fiúk a korai időszakban kisebb méretű kosarat ajándékoznak, ami az idő múlásával és a kapcsolat elmélyülésével egyre nagyobb és nagyobb méreteket ölt, míg végül elnyeri legnagyobb méretét, a csúcsmodellt, ami a menyasszony óriás kosara. 

Régen a fiús anyák vitték a kosarat a lányos házhoz, s adták át a leánynak, azonban mára már ez a feladat a fiúkra vár. Fontos! A kosár május elsején, már az ablakban legyen! Ezen kosarat a lányok büszkén a szobájuk ablakába helyezik, hogy “hirdessék”, nekik már komoly udvarlójuk van, vagy éppen menyasszonyok már.

A kosarakat mindig az adott kor és stílus elvárásainak megfelelően díszítik a virágkötők. 

Haladni kell a korral, s a májuskosár is folyamatos fejlődésen megy keresztül. Napjainkban hódítanak a vizes tűzőhabba tűzött díszek dobozok, így felmerült az igény a kosárba készített, tűzött kompozíciókra is. Ezek is tartós díszek, ugyan nem vetekednek a cserepes növényekkel.

Végül elmondhatjuk, hogy ez egy gyönyörű hagyomány, amelyet jó lenne megvédenünk, s szélesebb körben elterjesztenünk!

KAPCSOLAT

NYITVATARTÁS

Shopping Cart
Call Now Button