Bordó indák – A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Jótékonysági Bálja

2015 november 13-án, pénteken, a Dunaújvárosi Főiskolán rendezték meg az egészségügyi jótékonysági bált, melynek teljes bevételét a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szülőszobájának felújítására fordították. Egy Európai Uniós pályázat keretén belül közel egymilliárd forint értékű műszerbeszerzés valósulhat meg, melyből a szülőszoba berendezéseit és orvosi műszereket vásárolnak. A tender apropóját egy örömteli esemény adta: régiónkban egyedülálló módon növekszik a születésszám! A pályázat azonban nem érinti az építészeti munkálatokat, ezért az est teljes bevételét a felújítási feladatokra fordítják. A jótékonysági bálon 2 millió forint gyűlt össze.

Az eseményen természetesen a Carissa csapata is képviseltette magát, ugyanis az estély teljes körű dekorációjáért feleltek. Az egyetlen kitétel az volt, hogy bordó inda minta kerüljön az asztalra. A Carissa-sok minimál stílusban álmodták meg a díszítést, ezért a fehér abrosszal borított asztalokon mogyorószínű vázákban ornithogallumok és minigerberák voltak elhelyezve. A könyöklőkön a kevésbé elterjedt fehér amaríliszből állt össze a virágdekoráció. A székekre masnik helyett székpántok voltak felhelyezve, bordó szalaggal átkötve. A színpadi virágdíszlet is az egyszerű és elegáns irányzathoz méltón örökzöldekből állt, továbbá a háttért biztosító bordó és a fehér színeket fényfüzérekkel tették még ünnepélyesebbé.

 A bálra szánt díszítő elemek csütörtökre álltak össze, pénteken pedig mindenki kivette részét a terem feldíszítésében.

Gabi és Gábor elmondása alapján, – akik a bálon is tiszteletüket tették- a program színvonalas volt, a rendezvény jó hangulatban telt, összességében tehát elmondható, hogy a Carissa lelkes csapata ismét méltón képviseltette magát egy jótékonysági vigasságon!

Mert nem lehet elégszer hangsúlyozni: Mindent a jó ügy érdekében!

Képeinket megtekintheted itt, s a Galéria menüpont alatt is.

A profi fotókat köszönjük Csikós Árpádnak! – http://www.csikosarpad.hu/

KAPCSOLAT

NYITVATARTÁS

Shopping Cart
Call Now Button