Színvil/rág

Egy kicsit szerettünk volna játszani a színekkel… Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a színeknek nagyon fontos szerepük van életünkben, bizonyítottan közvetlen hatással vannak közérzetünkre és hangulatunkra. Vannak saját kedvelt színeink, színárnyalataink, melyekkel szívesen vesszük magunk körbe és vannak olyanok is, melyeket nem kedvelünk, amelyek között lehetetlen élnünk. És vannak a divat, trend színek, amelyek úgy mint az öltözködésben, a lakberendezésben, a virágboltokban is megjelennek.

Amikor belépsz egy virágboltba, a virágillat mellett a sok színes virág látványa fogad. S lehet, hogy a “tömegben”, nem is veszed észre egyes virágok színpompáját. Így voltunk ezzel mi is, a piros, rózsaszín korallvirág mellett észrevehetetlen volt a gyönyörű sárga korallka, vagy a cirmos begónia elnyomta a narancs begó színét.

Ezért gondoltuk, hogy a dunaújvárosi Fleron Virágüzletünkben csoportosítjuk a színeket. Színsávokat készítettünk. Színekre szedtük a virágokat, az ajándéktárgyakat és a kiegészítőket. A fotók megmutatják, hogy sikerült. 

Neked melyik szín a kedvenced? Tisztában vagy az alapszínek  közérzetünkre gyakorolt hatásával? Olvasd el a következő szín-összefoglalást, hogy képet kapj róluk!

A piros szín  optimista, aktív tevékenységre serkentő, a forróság, mozgás, harc, szenvedélyes élet színe. A legemberibb kifejezőeszköz, extrovertált szín, amely az élet teljességével, a bátorsággal, áldozatkészséggel, szeretettel, erős érzelmekkel és szenvedélyes cselekedetekkel függ össze. A piros szín senkit sem hagy hidegen. Szeretheti, gyűlölheti, de a piros szín mellett nehezen marad közömbös. 
A piros szín növeli az izomtónust, serkenti a pulzust, növeli a vérnyomást, az adrenalin-kiválasztást és a májműködést. Elmélyíti a lélegzést. Fejfájást is okozhat, használata nem javasolt gyorsan haragra gerjedő és érzelmileg nem stabil személyek esetében.

A narancssárga szín sugárzó, fényes, a tűz és a nap melegségének színe. A napnyugtára vagy naplementére, az ízletes gyümölcsökre, mint a mandarin, narancs …asszociál. Az indiánoknak a bátorságot és az áldozatkészséget jelképezi. Nem olyan agresszív és szenvedélyes, mint a piros, de kellemes, vidám érzelemserkentő szín, mely segít a fáradtság lekűzdésében. A felsorolt jellegzetességek miatt kiegészítő segítséget nyújt a depresszió gyógyításához. A narancssárga szín, a melegség, nagylelkűség kifejezőeszköze, könnyed és játékos. Étvágygerjesztő és segítséget nyújt a reggeli felkeléshez.
A narancsssárga szín erősíti a tüdőt, hasnyámirigyet és a lépet valamint serkenti a szívműködést. Jó hatással van az emésztésre, étvágygerjesztő, megnyugtathat vagy nyugtalaníthat. Ez a szín gátolhatja az érzelmeket, bizonyos egyénekre viszont nyomasztóan hathat. Az összes narancssárga árnyalatnak azonos a jelentése és hatása, csupán a túlsúlyban lévő összetevőtől (sárga vagy poros) függ. 
             
A sárga a nap, a fény és az optimizmus színe, mely felfrissít, tevékenysérgre serkent és megfoszt a félelemtől. Megőrzi az éberséget, fokozza a koncentrációt, az alkotókészéget és bölcsességet jelképez. Ösztönzi a motorikát, fontos jellemzője a kommunikációs készség (a postaládák is sárga színűek). A falon vagy máshol a lakásban pozitívan hat a közérzetre. A sárga szín kitűnő hatással van a légzőszervekre, segítséget nyújt a pszichoneurotikus tünetek kezeléséhez, vérnyomásfokozó, serkenti a pulzust és gyorsabbá teszi a légzést. Kellemesen hat az idegrendszerre. A sárga szín leggyakoribb árnyalatai: zavaros sárga (nyugtató, gondolkodásra késztető), élénksárga (élénkség, merészség, felszabadultság), olívasárga (komor hangulat) és citromsárga (éberség, élénkség, fürgeség, tökélességre való törekvés).
               
A zöldet színt az egészség színeként is emlegetik. Ezzel próbálják gyógyítani az idegkimerültséget és hisztériát, mert nyugtató hatásssal van az idegrendszere, a kimerültségnél is hatékony, mérsékeli a migrénes fejfájást. A zöld fényt az jellemzi, hogy tágítja a hajszálereket, vérnyomáscsökkentő, serkenti a belső nedvkiválasztást. Másrészt pedig a békesség, nyugalom, pihenés, elmélkedés színe. Szimbólikus jelentése kihat az ember hangulatára, megynyugtatja és ellazítja. Az egyensúlyérzet jelképe. Mivel nyugtató hatású, használata a fürdőszobában és a hálószobában a legmegfelelőbb; akár növényzet formájában is. A pirosal elletétes hatású; csökkenti a vérnyomást, megnyugtatja az idegrendszert és a migrénes fejfájást, személyes egyensúlyt teremt, megszűnteti a kimerültséget és álmatlanságot, és tágítja a hajszálereket.
               
A kék az alapszínek közé tartozik. Ezzel ellentétes a sárga szín, a zöld pedig köztes szín, mely egyesíti mindkettő tulajdonságát. A természetben megcsodálhatjuk a égszínkék égboltot, mely a vízben tükröződik. A kék szín jelképes jelentése: bölcsesség, intelligencia, hallhatatlanság, végtelenség, mélység, átszellemültség, sejtelmesség. A kék szín fiziológiai hatása: megnyugtatja a szívdobogást, mérsékli a légzési ritmust, nyugtatólag hat, szellemi tevékenységre, introspektivitásra, koncentrálásra, befelé való irányultságra késztet- a békesség és a pihenés színeként jellemzik.
            
A lila a kék és a piros szín ötvözete. Minél többet keverünk hozzá az egyik vagy a másik színből, annál jellegzetesebb lilás árnyalatot kapunk, ezáltal pedig mindkét szín jellegzetes tulajdonságát – a békességet, eltávolodást, szellemiséget sugárzó, kék színt…..valamint a piros szín által magában rejtett mozgás, szenvedély, életerő, energia… színét. Mivel ily szélsőséges egymástól eltérő alapszínek (forró, hideg) némileg sejtelmesen hat.

A fehér a világosság színe. A fehér színre általában pozitív a visszajelzésünk. Világosságot, szüzességet és tisztaságot, valamint új kezdetet, a születést jelképezi. Enyhén kékes árnyalatokkal vegyítve nagyon hidegen hat. Egyben az istenség a tökéletesség, büszkeség, jóság és örökkévalóság szimbóluma is. A fehér lakás világos, tágasnak tűnik, de a túl sok fehérség sivár, steril és kórházi hatást kelt, ezért ajánlatos a fehér falakat díszíteni, poszterekkel vagy bekeretezett képekkel élethűbbé varázsolni.

 

Forrás: http://www.napfenyes-szinek.hu/hu/kiegeszito-informaciok/a-szinek-es-a-kornyezetre-gyakorolt-hatasuk/a-szinek-kozerzetre-gyakoro…

KAPCSOLAT

NYITVATARTÁS

Shopping Cart
Call Now Button