szolgáltatás

Megszépültünk – felújítottuk üzletünket

Az idei nyár a pihenés mellett mást is tartogatott. Egy hét igazán kemény munkát. 🙂 Mert amíg a csajok pihentek, s zárva volt az üzletünk, – egy hirtelen ötlettől vezérelve, végre -, felújításra adtuk fejünket. Csak az üzlet belső részét, az előkészítőt akartuk élhetőbbé, egyben praktikusabbá tenni, de úgy belejöttünk a felújításba, hogy az eladótérben …

Megszépültünk – felújítottuk üzletünket Read More »

Ballagás 2023

A ballagás egy ünnepség, egy olyan virágos esemény, amely már kicsi korunktól felnőtté válásunkig jelen van legfontosabb életszakaszainkban. Gondoljunk csak az első bölcsis vagy óvodai búcsúzásra,  az általános iskola vagy a középiskola, a főiskola esetleg egyetem utolsó évfolyamának befejezésére. Ott ahol lezártuk eddigi életünk, ott elébünk tárult egy új ismeretlen kezdet, melyet nagy izgalommal vártunk. …

Ballagás 2023 Read More »

Anyák napi versek, idézetek

A legcsodásabb, “leganyásabb” virágcsokrot, virágkompozíciót és a hozzá passzoló ajándékot már kiszemelted Webshopunkban, de szeretnél egy költeménnyel is kedveskedni Anyák napjára? Természetesen ehhez is tudunk mi segítséget adni! Válogatásunkban összegyűjtöttük Neked a legszebb, legmeghatóbb anyák napi verseket, köszöntőket, melyekkel biztosan nagy sikert aratsz majd. Ahány virágszál van Ott künn a határban, Ahány fényes csillag Nyári …

Anyák napi versek, idézetek Read More »

Anyák Napja 2023 – Ünnepeljük virággal az Édesanyákat!

Ünnepeljük együtt  az Édesanyákat, a Nagymamákat, a Dédimamákat, a Keresztanyákat, az Anyósokat, a Pótanyákat, és nem utolsó sorban a Pótmamákat!  A számunkra legfontosabbakat!    Május 07. Vasárnap Anyák napja Talán mindannyiunk számára május első vasárnapja az év legkedvesebb napja, amikor az anyaságról emlékezünk meg.  Ezen a napon az Édesanyákat, a Nagymamákat, a Dédimamákat, az Anyósokat, a …

Anyák Napja 2023 – Ünnepeljük virággal az Édesanyákat! Read More »

Óraátállítás 2023

Mint tudjuk hamarosan kezdetét veszi Nyári időszámítás, állítólag utoljára, nálunk is! Melynek időpontja: 2023. március 26. vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előreállítani az órát. Ehhez igazodva mi is kibővítjük üzletünk nyitva tartását, napi 11 órában lesz nyitva Előttetek üzletünk ajtaja. Minden nap 7.00 órától 18.00 óráig várunk Benneteket!  Azonban jegyezzétek fel a naptárba! …

Óraátállítás 2023 Read More »

Nőnapi Virágajánlatok Vállalatok Számára 2023

Közeledik a Nőnap…  Ha Ön, mint cégvezető még nem talált rá a megfelelő megoldásra, hogy mivel lepje meg Kolléganőit és Céges Partnereit Nőnap alkalmából, engedje meg, hogy a segítségére legyünk. A Fleron Csapata hosszú éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, s szakképzett virágkötőkből áll, akiknek ez nem csak egy szakma, hanem annál több, egy hivatás. Készséggel állunk rendelkezésére hatalmas vágott …

Nőnapi Virágajánlatok Vállalatok Számára 2023 Read More »

Nőnapi Virágcsokrok rendelése 2023

“A nő a természetnek egyetlen lénye,aki érzésünket érzéssel viszonozza,és akit boldoggá tesz az a boldogság,amellyel bennünket megajándékoz.” Denis Diderot Tisztelt Uraim! Ismét itt a Nőnap, ugye nem felejtitek el? Március 8-a immáron 75 éve a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. Mivel is köszönthetnénk fel méltón Őket, csupa nagybetűvel, a NŐket? Természetesen VIRÁGGAL! Szeretnéd megajándékozni családod, baráti társaságod vagy …

Nőnapi Virágcsokrok rendelése 2023 Read More »

Csapatépés, azaz Pár falat boldogság Konyha 2023

A Fleron Csapat az új évet a Pár falat boldogság Konyhában kezdte Mariannával egy kis közös főzőcskézős élményszerzéssel. 🙂 Szuper kis napunk volt. Ezen a napon szabadnapot vettünk ki, zárva maradt a üzletünk, hiszen mindnyájunkra várt a móka. Már említettem szerintem, de ha nem akkor most itt a helye. Úgy gondolom, hogy mostani kis csapatunk …

Csapatépés, azaz Pár falat boldogság Konyha 2023 Read More »

Ballagás 2022

A ballagás egy ünnepség, egy olyan virágos esemény, amely már kicsi korunktól felnőtté válásunkig jelen van legfontosabb életszakaszainkban. Gondoljunk csak az első óvodai búcsúzásra,  az általános iskola vagy a középiskola utolsó évfolyamának befejezésére. Ahol lezártuk eddigi életünk, s elébünk tárult egy új ismeretlen kezdet, melyet nagy izgalommal vártunk. Az óvodai június elején, míg az érettségi …

Ballagás 2022 Read More »

Májuskosár

Mi is az a májuskosár? Nem is hallottatok még róla?  Talán azért nem ismerjük igazán, mert ez a gyönyörű néphagyomány az utóbbi években igencsak feledésbe merült. Magyarország észak-keleti régiójában, valamint vidéken, ahol fontos szempont a tradíciók életben tartása nagyobb eséllyel találkozhatunk ezzel az udvarlási formával. De ne szaladjunk ennyire előre. Induljunk tehát a májusfától. Erről már …

Májuskosár Read More »

Shopping Cart
Call Now Button