Az Anyák Napja
Az Anyák Napja az egyik legszebb és legmeghatóbb virágos eseményünk, hiszen mindannyian a legszebb csokorral, vagy virágkompozícióval lepjük meg életünk legfontosabb személyét, az Édesanyánkat, Nagymamáinkat.
Anya csak egy van! - tartja a mondás. S, milyen igaz ez! Ő az, aki pótolhatatlan.
Gondold csak át, mi mindent köszönhetsz Édesanyádnak, s mennnyi hálával tartozol Neki! Ő az, megszült, felnevelt, feltétel nélkül szeret, ha beteg voltál, akkor ott volt Veled, jóban-rosszban mindig ott van Melletted, sőt még felnőtt korodban is “fogja a kezed”, mert szemében nem vagy más még mindig, csak egy kisgyerek…
Egy kis Anyák napi áttekintés
Az amerikai eredetű hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték. Az anyák napját Magyarországon minden évben május első vasárnapján ünnepeljük. Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. Különböző országokban más-más módon ünnepelik.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Ezen a napon az emberek nagy többsége megpróbálja a lehetetlent: megköszönni az édesanyáknak fáradozásukat, önzetlenségüket, áldozathozatalukat. Olyan ünnep ez, amelyet nem lehet elsöpörni, értéke túl nő mindenféle társadalmi konvención.
Gyere el a dunaújvárosi Fleron Virágüzletbe és nézz körül a közelgő Anyák Napja ünnep alkalmából kínált alkalomhoz illő, szeretettel és hálával teli tavaszi virágcsokrok és egyéb ajándéktárgyak között!
Virágosat álmodtam
Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó-virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől napnyugtáig ragyogtál.
Ágh István költeménye
Kapcsolódó termékek
Cherry Queen a Konyakmeggy Istennője
2000 Ft – 3500 FtFehér Vegyes Csokor – Illatos Liliom Rózsával
19900 Ft – 29900 FtTökös Őszi Virágdoboz
14900 Ft – 22900 FtBordó Rózsa Extrákkal
12900 Ft – 22900 FtRózsák Bűvöletében
36900 Ft – 66900 FtFehér elegancia
14900 Ft – 29900 FtAz Elegáns és Csillogó Ferrero Rocher Desszert
1400 Ft – 5900 FtOrchidea Csónak
26900 Ft – 39900 FtTetszetős Rózsajogar
22900 Ft – 46900 FtElegáns Lepkeorchidea (Phalaenopsis) Kaspóban
9900 Ft – 14900 FtIllatos Fehér Virágcsokor
12900 Ft – 24900 FtTömör Gyönyör
26900 Ft – 32900 FtKönnyed Krémes Rózsák
19900 Ft – 36900 FtDekoratív Flamingós Csokor
9900 Ft – 29900 FtBájos Lila Szellőrózsák
14900 Ft – 34900 FtBordó Rózsa Extrapapírban
12900 Ft – 22900 FtOrchidea Csokor
12900 Ft – 19900 FtLuxus Vegyes Csokor Rózsákkal és Orchideákkal
29900 Ft – 46900 FtCsodás Orchidea Vízesés
39900 FtBarack
16900 Ft – 36900 FtIgazán Csajos Virágtál No1
19900 Ft – 39900 FtRózsa-Asztromélea Bokréta
19900 Ft – 29900 FtÉdes Mosoly
9900 Ft – 19900 FtGigantikus Csokor Boltunk Szépségeiből
24900 Ft – 36900 FtTartós Elegancia
14900 Ft – 24900 FtÉdes csábítás Kinderdoboz
10900 Ft – 18900 FtTavaszi sugallat
15900 Ft – 24900 FtMohás Rózsadoboz
26900 FtKlasszikus Minigerberás Fréziás Körcsokor
11900 Ft – 19900 FtEgzotikus Flamingók
16900 Ft – 29900 FtBűbáj
29900 Ft – 46900 FtElbűvölő Kék Rózsafiók
29900 FtCsónak Orchideacsokor
17900 Ft – 29900 FtNapsugaras Minigerberák
9900 Ft – 17900 FtLila-Fehér
26900 Ft – 36900 FtKannában
7900 Ft- Cimkék:
- Hír
- Galéria
- Szolgáltatás
- Dunaújváros
- Virágbolt
NYITVATARTÁS
- Téli nyitvatartás:
- HÉTFŐTŐL - VASÁRNAPIG
- 08:00 - 16:00
- Nyári nyitvatartás:
- HÉTFŐTŐL - VASÁRNAPIG
- 07:00 - 18:00